Részvételi feltételek
AZ 5. NEMZETKÖZI FESZTIVÁL RÉSZVÉTELI FELTÉTELEI
BevezetőA vasutak a 19. században a műszaki haladás jelképévé váltak. Később az áru- és személyszállításában a fő közlekedési eszköz szerepét is elnyerték. A vasutak összekötötték az országokat és a gazdasági fejlődésben, valamint a nemzetek kapcsolataiban teljesen új területeket nyitottak meg. A vasút kicsire és nagyra mindenkor nagy hatással volt. Műszaki fejlődése immár több mint 150 éve mindenkit érdekel.
A vasút a kezdet kezdetétől számos médium szereplője volt és számos különböző karakterű filmben játszott főszerepet.
A nemzetközi RAILFILM Filmfesztivál ezt a tradiciót hivatott folytatni és nemzetközi lehetőséget kínál az amatőr és profi filmkészítők műveinek bemutatására.
Az új ifjúsági kategóriában a legfiatalabb generációot kívánjuk megszólitani, és megtudni, hogy ők a vasutat a legkorszerűbb mediális eszközök segítségével miként ábrázolják.
1. Kiírás
Hivatásosoknak és amatőröknek szóló nyílt filmversenyét a RAILFILM évente meghirdeti, lehetőséget kínálva ezzel a világ minden filmesének a bemutatkozásra.

2.
A RAILFILM 2010 gálaestje Németországban, az Illmenau melletti Rennsteigben, a Kulturbahnhof termeiben kerül megrendezésre 2010. október 2.-án.
Az est folyamán kerül sor a RAILFILM 2010 legjobb filmjeinek nyilvános bemutatására és a di jak átadására.
A verseny feltételei a RAILFILM honlapján

www.bahnorama.tvwww.elch-media.de
A verseny a későbbiekben a nyomtatott médiákban is meg lesz hirdetve.több nyelven megtalálhatók az alábbi honlapokon.

3. Pályázati feltételek:
a. AMATŐR KATEGÓRIAE kategóriáiban minden olyan versenyző részt vehet, aki filmjét nem honorárium ellenében, vagy megrendelésre készítette, nincs ilyen jellegű bejegyzett vállalkozása, ill., mint alkotó munkatárs, nem dolgozik ilyen társaságnál.
b. HIVATÁSOS (PROFI) KATEGÓRIAE kategóriáiba azok nevezhetnek, akik a filmezést vállalkozási alapon folytatják, azaz produkciós irodák, képzett és alkotó kameramanok, TV-stúdiók, rendezők, forgatókönyvírók stb.
c. IFJÚSÁGI KATEGÓRIA
Ebben a kategóriában a 8 és 16 éves korosztályok akár csoportos jelentkezését is várjuk

4. Részvételi dijak:
Amatőrök: 30.-Euro/film
Jogi személyek: 200.- Euro/film
Ifjúsági kategória: Ingyenes
Osztrák bankszámla:
IBAN:AT94 32045 0000 1957760 BIC:RLNWATWWBADNémet bankszámla:
A nem eurós országok résztvevőit arra kérjük, hogy a részvételi díj befizetése ügyében vegyék fel velünk a kapcsolatot railfilm@yahoo.com
A jelentkezési határidő és részvételi díj befizetési határideje: 2010. 07. 14.
Fontos figyelmeztetés:A beküldött filmek időtartama 15 percnél nem lehet hosszabb. Kivétel a BAHNMOVIE kategória, ahol a maximális időtartam 30 perc lehet.

5. A versenyfilmek témakörei:Filmjeinek témaköreit a résztvevők kötelesek meghatározni az alábbiak alapján:
DOKUMENTUMFILM (D)A jelen vasútja
Vasútnosztalgia
A vasúttörténet hagyományainak ápolása
A vasút mindennapjai
Az ember és a vasút
Modellvasút
JÁTÉKFILM (M)
Rövid reklámfilmek
Vasúti üzemek bemutatófilmjei
Oktatófilmek
Reklámfilmek
Játékfilmek
DOKUMENTUMFILM (D)A jelen vasútja
Vasútnosztalgia
A vasúttörténet hagyományainak ápolása
A vasút mindennapjai
Az ember és a vasút
Modellvasút
JÁTÉKFILM (M)
Rövid reklámfilmek
Vasúti üzemek bemutatófilmjei
Oktatófilmek
Reklámfilmek
Játékfilmek
Figyelem! A filmek időtartama ebben a kategóriában max. 30 perc lehet.
A VASÚT és a KÖRNYEZET (E)Áruszállítás
Személyszállítás
A környezet és a vasút
A jövő vasútja
Művészet és a vasút (A)
Vasúti témájú művészfilmek - műszaki, vagy dramaturgiai szempontok alapján.
Minden kategóriában rajz- és animációs filmek is részt vehetnek.
7. Műszaki feltételek:A versenyfilmek kizárólag DVD-n küldhetők be. (A DVD-lemezeknek asztali DVD lejátszókkal lejátszhatóaknak kell lenniük).
A következő formátumokat tudjuk elfogadni:
PAL CCIR, vagy NTSC, 4:3-as, vagy 16:9-es képméret.
Valamennyi beküldött film érkezését e-mailben igazoljuk vissza.

8. Beküldési határidő2010. 08. 02.
9. Jelentkezés és beküldés:
Valamennyi filmet a www.railfilm.net honlapon kell elektronikusan bejelenteni. Minden jelentkező egy egyéni kontót nyithat, és innen egyenként jelentheti be filmjeit. A bejelentkezés befejezését a rendszer egy nyomtatható, kitöltött jelentkezési ívvel és számmal igazolja vissza. E nyomtatványt a beküldött versenyfilmhez aláírva kérjük mellékelni.

Az elektronikus jelentkezési határidő:
2010. 07. 14.
A versenymunkáknak 2010. 08. 02.-ig kell az alábbi címre megérkezniük:
RAILFILM WETTBEWERBBurgunderweg 24
A-2751 Matzendorf
Austria
TEL: +43 2287 3027-11, vagy +43-676-846622261
WEB: www.railfilm.net E-mail: railfilm@yahoo.com
Valamennyi versenyfilm külön DVD-n küldendő be.

10.A filmek értékelése:A filmeket a nemzetközi zsűri az alábbi szempontok szerint értékeli:
a.
Tartalom és a tematikai besorolás
(Téma, forgatókönyv, tartalom és kivitel) 60 pont
b.
Műszaki minőség
(Kép, hang) 10 pont
c.
Művészi érték
(Kameravezetés, vágás, hangkiválsztás) 30 pont
Maximális pontszám 100.

11.VERSENYDÍJAK:
A RAILFILM 2010 minden kategóriában győztest hirdet. A nyertes filmeket diplomával és tárgyi nyereményekkel díjazzuk.

12.Kiegészitő információk:
A versenymunkák nyelve nincs meghatározva. Valamennyi beküldendő munkát el kell látni az eredeti, ill. angol, vagy német írott (txt, doc, vagy pdf) szövegkönyvvel. A filmet feliratozni is lehet. Ezek nyelve német, vagy angol lehet.
Minden film az eredeti nyelven lesz bemutatva.

13.Beküldés
Valamennyi versenymű portómentesen, a fenti címre küldendő. Ezek a szervezők archívumában maradnak.

14.Jogi szabályozás
A Szervezők a jelentkezési íven kérnek külön engedélyt a versenyművek (vagy egyes részleteik) TV műsorokban történő sugárzására, a Fesztivál hirdetésének céljaira, valamint nyilvános vetítésre IPTV csatornákon, ill. a gálaesten, továbbá a nézői díj eldöntésére.

15.Reklamáció
A versennyel kapcsolatos kifogásokat, valamint reklamációkat a szervezők címére kérjük eljuttatni. A jogi út kizárt.

16. Garanciák
A Szervezőkre bármely felelősség, továbbá a versenyzők részvétellel kapcsolatos kiadásai nem háríthatók át.
Tévedések és a változtatások joga fenntartva.

17.Záró rendelkezés
A versenyzők a kitöltött kérdőív beküldésével a verseny szabályait elfogadják.

RAILFILM WETTBEWERB
Burgunderweg 24
A-2751 Matzendorf
Austria
A-2751 Matzendorf
Austria